Csak 2009-re készül maximális biztonságú Suzuki

2007.10.26. 15:58

A japán gyártó szerint az első Suzuki személyautó, amely öt csillagot kaphat az EuroNCAP-tól, a Kizashi tanulmány szériaváltozata lesz.

A fura bejelentés a Tokyo Motor Show-n hangzott el a Suzuki egyik szóvivőjének szájából, aki azt is elmondta, elsődleges céljaik közé tartozik, hogy az új, 2009-ben bemutatkozó típus a gyalogosvédelmi, és a gyermekvédelmi teszteken is legalább négy csillagot kapjon. A megfogalmazásból azonban az is kiderül, hogy a korábbi, még nem töréstesztelt Suzuki modellek – így például a Splash – aligha kap négy csillagnál többet az EuroNCAP-tól.

A Suzuki jelenlegi, már tesztelt típusai – a Swift, az SX4 és a Grand Vitara – egységesen négycsillagos minősítést kaptak a törésteszteken, de a szóvivő szerint az évtized végére kisebb autóik is elérik majd a lehető legmagasabb színvonalat.