1,6 milliárd dollárt veszít az idén a Chrysler

2007.12.07. 08:55

A pontos számokat még az amerikai gyártónál is csak becsülni tudják, de abban már most mindenki egyetért, hogy az idei veszteség bőven egymilliárd dollár felett lesz.

A Chrysler új vezérigazgatója, Robert Nardelli a napokban egy, a cég mérnökeinek és formatervezőinek tartott tájékoztatón mondta el, hogy a cég bevételei 2007-ben aligha érik el a 63 milliárd dollárt, miközben a kiadások már meghaladták a 64 milliárdot. A két szám különbsége elemzők szerint minimum 1,6 milliárd dollár lesz, azaz durván százmillióval több, mint tavaly, annak ellenére, hogy az év elején még azt jósolták, hogy a veszteség csökkenni fog. Közben persze lezajlott egy tulajdonosváltás, és az is kiderült, hogy a cég több új típusa - például a Chrysler Sebring - messze nem fogyott olyan jól, mint azt a vezetőség remélte.

Az új tulajdonos, a Cerberus Capital persze nem is nagyon számíthatott másra, de talán 2008-ra elkészül egy komplett terv a modellkínálat átalakítására és felújítására, amely esélyt adhat a cégnek a bevételek drasztikus növelésére.