Audi-fejlesztések 2012-ig

2007.12.10. 11:20

Egy amerikai klubújság közölte a közeljövő Audi-újdonságainak listáját, amelyet állítólag egyenesen az gyártótól sikerült megszerezniük. A dokumentum hitelességét ugyan nem bizonyítja semmi, de eléggé egybevág a korábbi pletykákkal.


A 2008-as év a nemrég bemutatott A3 Cabrio bevezetésével indul az Audi számára, majd az A4 Avant, és az A3-as felújítása következik. Ez utóbbinál gyakorlatilag ugyanazokat a módosításokat hajtják végre, amelyekkel az A3-as nyitott változatán már találkozhattunk. Később, de még a következő évben érkezik az új Q5-ös , a legerősebb TT változat, a TT-S , valamint az R8 tízhengeres változata és a Q7 hibrid hajtású kivitele.


A követikező év az Audi modelloffenzíva talán legerősebb 12 hónapjának ígérkezik. Az A5 Cabrióval indít a német gyártó, de 2009-re várható az RS5 sportmodell, az R8 Targa, a négyajtós A7 Coupé, a Q3 jelzésű mini-SUV, a bő 300 lóerős TT-RS, és az A5-ös háromajtós Sportback kivitele. Ezzel azonban még nem fogynak el az újdonságok: az év végén érkezik az Audi új kisautója, az A1-es, amelyet tanulmányautóként, Metroproject Quattro néven már az idén láthattunk a Tokyo Motor Show-n .


A nagy dömping után 2010-ben lélegzetvételnyi szünet következik. Erre az évre inkább a meglevő modellek felújítása lesz jellemző. Ekkor érkezik az Audi A8-as utódmodellje, a Q5 hibrid változata, és az év végén az A3-as sorozatot is egy újabb, már a VW Golf VI-os sorozatán alapuló modellel váltják ki. A lista utolsó, teljesnek tűnő évében, 2011-ben viszont megint több újdonság neve szerepel. Ekkor érkezik az A6-os utódja szedán és kombi karosszériával, az A1 Cabrio, az A7 Cabrio, és egy meglehetősen rejtélyes, R4 jelzésű modell. Ez utóbbi név arra utal, hogy az Audinál egy kisebb, középmotoros sportkocsin dolgoznak, de az is elképzelhető, hogy csupán a jelenlegi TT utódját jelölik így.

A lista 2012-re csupán egyetlen újdonságot ígér, az A4 sorozat felújított változatát, de ilyen távoli időpontra talán még az Audinak sincsenek kikristályosodott tervei, hiszen a négy-öt év múlva megjelenő típusok fejlesztése még el sem kezdődhetett. A felsorolásból azonban világosan látszik, hogy a VW prémium márkája a következő bő négy évben legalább négy, előzmény nélküli típussal - a Q5-össel, az A7-essel, a Q3-assal és az A1-essel - jelentkezik, így nagyon valószínű, hogy 2011 után visszafogják a tempót, és inkább a már meglevő típusok felújítására, illetve cseréjére koncentrálnak.