Hummer HX-tanulmány Detroitra

2007.12.11. 10:06

Kétajtós, levehető tetejű tanulmányautót mutat be a GM terepjáró-márkája 2008 első napjaiban, amely most még csak néhány vázlatrajzon látható.


Galéria - kattintson a képre

A sajtóközeményben elsősorban azt emelték ki, hogy a HX három fiatal, frissen végzett formatervező, David Rojas, Min Young Kang és Robert Jablonsky munkája, akik állítólag csak a fő méreteket kapták meg a márka főtervezőjétől, Carl Zipfeltől. Mindez szépen hangzik, de erős a gyanúnk, hogy csak a figyelem elterelését szolgálja az újonc tervezők emlegetése. A HX ugyanis nem más, mint a Jeep Wrangler egyelőre csak tanulmányként bemutatkozó Hummer megfelelője. Durva formatervű, viszonylag rövid modell nagy hasmagassággal, terepre való futóművel, két ajtóval, a két első ülés és a csomagtér felett eltávolítható tetőpanelekkel. A formaterv persze nem emlékeztet túlzottan a Jeepére, hisz a stíluselemek nagyrészt a Hummer H1 és H2 modellről származnak, de ha a HX-ből netán szériamodell válna, azt nyilván a Wrangler eladásai sínylenék meg leginkább.

A Hummer már csaknem az összes fontosabb Jeep modellnek bemutatta a közvetlen konkurenciáját. A H2 a Grand Cherokee és a Commander életét keseríti, a H3 pedig a Cherokee legerősebb ellenfele. A Wrangler az egyetlen olyan modell, amely egyelőre páratlan a maga nemében, de a HX-tanulmány vázlatai láttán az az érzésünk, már nem sokáig.