Elkészült a Twingo Renaultsport változata

2008.02.01. 10:01

Azt korábban is sejtettük, hogy a Twingóból készül egy sportos csúcsváltozat, de nem pont így képzeltük.


Galéria - kattintson a képre

Az apró turbómotorok reneszánszát éljük, és a Renault épp a Twingóval együtt mutatta be 1,2 literes, 100 lóerős motorját. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a legendás R5 Turbo mintájára a sport-Twingo ennek a motornak az erősebb változatával készüljön. Nem így lett, a Renaultsport változatba 1,6 literes, 133 lóerős szívómotor került. A teljesítményszinttel nincs baj, a konkurencia sem tud ennél sokkal többet, de így hiába reménykedtünk, hogy alacsony lesz a sportos modell regadója. Sajnos azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan megy a Twingo Renaultsport, de a gyári fotókon legalább a külső változtatások megfigyelhetők. A sportcsomag igazán látványos, főleg az új első lökhárító hatalmas, agresszív orrnyílásával, illetve a tenyérnyi sárvédőszélesek és a hátsó tetőspoiler.

A Renault az R28-as F1-versenygép bemutatóját használta fel, hogy beharangozza a Twingo sportváltozatát, de a rendes hivatalos bemutatóra csak márciusban, a Genfi Autószalonon kerül majd sor, így a lényegesebb adatokat csak akkor közlik.