Lelelplezték a sorozatgyártású Dodge Challengert

2008.02.07. 10:07

A Chicagói Motor Show egyik legnagyobb attrakciója a felélesztett izomautó-legenda, amely hosszú ideje a Ford Mustang első ellenfele lehet. A Challenger nagy meglepetést persze már nem okozhat, hiszen a bő öt méteres kupéóriást tanulmányautóként már 2006 elején láthattuk , és a Chrysler tervezői azóta keveset változtattak rajta, de az idén egyetlenként gyártásba kerülő SRT-8 változat adatai így is hajmeresztőek.


Galéria - kattintson a képre

Hiába hatalmas és nehéz a Challenger, a 6,1 literes, 425 lóerős Hemi V8-as tollpiheként mozgatja a kétajtós karosszériát. Az izomkolosszus 4,9 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s sebességet, álló helyzetből indulva 13,9 másodperc alatt futja le a negyed mérföldes (402 méteres) távot, a végsebessége pedig 273 km/h. Mindezt ráadásul úgy adja elő, hogy a tervezők egy hagyományos, olajkavaró automata váltóval béklyózták meg a motort, és kézi váltót egyelőre nem is kínálnak a Challengerhez.


Galéria - kattintson a képre

A gyorsulási képesség persze már a tanulmány-változatnál is megvolt, az elmúlt két évben viszont az egykori tanulmány futóműve és fékrendszere is végleges formát öltött. A alufelnik mögé elöl 360, hátul pedig 350 mm átmérőjű féktárcsák, és négydugattyús Brembo féknyergek kerültek, amelyekkel 100 km/h-ról álló helyzetbe 34 méteren belül lassulhat a Challenger. A motor és a fékrendszer együtels teljesítményére jellemző 0-160-0 gyorsulás-lassulás próbát 16,5 másodperc alatt teljesíti az autó. Ráadásul a sportos hangolású futóművel kanyarodni gyorsan lehet, a gyári gumikon állítólag 0,9 g-s oldalgyorsulásig nem csúszik meg az óriáskupé.


Galéria - kattintson a képre

Sajnos a Chryslernél úgy döntöttek, hogy az óriási érdeklődés ellenére spórolásból az idén csak 6400 autót készítenek, és a 37 995 dolláros, azaz napi árfolyamon számolva 6,85 millió forintos ár egyben azt is jelenti, hogy 2008-as Challengerhez gyakorlatilag csak az tud majd szerezni, aki vagy előre lefoglalta, vagy hajlandó többszörös árat fizetni a kupéért a szemfüles neppereknek. Az a néhány szerencsés, aki mégis hozzájuthat a típushoz, háromféle szín közül is választhat: a tanulmány narancssárgáján kívül ezüst és fekete fényezéssel gyártják majd az SRT8-ast.

Még a DaimlerChrysler idejében arról volt szó, hogy később lesznek olcsóbb változatok is, 5,7 literes Hemi V8-as, illetve V6-os motorokkal, amelyek a Mustangéhoz hasonló áron kerülhetnek a kereskedésekbe. Egyelőre még bizonytalan, hogy a Chrysler új tulajdonosai tartják-e magukat a régi tervekhez, de ha igen, az egyszerűbb Challengerekre akkor is várni kell, legalább 2009-ig.