Lehull a lepel az új Honda Accordról

2008.02.11. 13:37

Látszik, hogy a japán mérnökök sokat dolgoztak az Accord felújításán, de mégsem érezzük a képek láttán, hogy hatalmas újdonságot látnánk. Inkább olyan, mintha egy minden részletet érintő felújításon esett volna át a jelenleg forgalmazott típusváltozat.

Elsősorban a formaterv miatt érezhetjük így. Mintha az ötszögletű hűtőmaszkkal, a felfelé húzott, alacsony profilú első lámpákkal, a tetővonal ívével, és egyáltalán, az autó arányaival már a jelenleg forgalmazott Accordon is ugyanígy találkoztunk volna, pedig egyetlen alkatrészt sem hagytak érintetlenül.

A lényeget persze jól közvetíti a látvány, hiszen a lemezek alatt is a korábbi műszaki megoldások rejtőznek, némiképp továbbfejlesztve. A motorválaszték háromféle négyhengerese régi ismerős. A kétliteresnek még a teljesítménye is 155 lóerő maradt, a tervezők itt inkább a fogyasztást igyekeztek mérsékelni. Hogy milyen eredménnyel, azt egyelőre nem árulták el, de állítólag növeltek a szívószelepek átmérőjén, és áttervezték a szelepvezérlés időzítését is.


Galéria - kattintson a képre

A nagyobbik, 2,4 literes benzinmotor esetében már a teljesítmény is növekedett: a sűrítési viszonyt 10,5:1-ről 11:1-re emelték, így a teljesítmény 190-ről 200 lóerőre, a maximális nyomaték 223-ról 233 Nm-re nőtt. A 2,2 literes i-DTEC dízel teljesítményét szintén megnövelték a korábbi 140-ről 150 lóerőre. Alaphelyzetben minden változathoz hatfokozatú kézi váltót kínálnak, de a benzinesekhez ötsebességes, kézzel is kapcsolható automata is rendelhető.

Sajnos ennél több konkrét adattal egyelőre nem szolgál a Honda, így azt sem tudjuk, hogy a teljesítmény növekedésétől gyorsabb lesz-e érezhetően az autó, mennyivel nagyobb és mennyivel nehezebb, mint az elődje. A hivatalos közlemény nagyobb része szép ígéretekből áll. A gyáriak szerint az alacsonyabb súlypont, a szélesebb nyomtáv és az új első futómű stabilabb viselkedést, az új, sebességfüggő rásegítésű kormánymű gyorsabb kormányreakciót, az átdolgozott első gyűrődési zóna nagyobb passzív biztonságot eredményez, az áttervezett belső tér pedig még kényelmesebb és igényesebb kivitelű lesz, mint eddig.

A hiányzó részleteket néhány héten belül megismerhetjük, hiszen az európai Honda Accord nyolcadik generációja az idei Genfi Autószalonon mutatkozik be hivatalosan, március elején.