Magna Steyr MILA Alpin: kisautó nehéz terepre

2008.02.29. 11:09

A legendás Steyr-Puch Haflinger szelleme látszik újjáéledni a Genfi Autószalonra szánt apró tanulmányautóban, amely lényegében a Magna-Steyr tervezési képességeire hivatott felhívni a figyelmet.


Galéria - kattintson a képre

A rövid és viszonylag magas apróság készítői szerint kőkemény terepjáró. Ahogy a Haflinger esetében, a hajtáslánc itt is a padlóba került, így a magas tetővonal ellenére az autó súlypontja viszonylag alacsonyan helyezkedik el. Ennek, valamint az összkerékhajtásnak és a viszonylag nagy hasmagasságnak köszönhető, hogy a MILA Alpin 100%-os, azaz 45 fokos emelkedőn is felkúszik. A Magna-Steyr persze nem is a tanulmány kivételes képességeit hangsúlyozza igazán, hanem az alapkoncepció rugalmasságát. Azt mondják, a típusból minden nehézség nélkül építhetnének más felépítményű változatokat, és a hajtáslánc is lehet többféle. Apró, kompresszoros benzinmotort, gázzal működő belsőégésű motort vagy hibrid hajtást is használhatnának a kis terepjáróhoz.

Sajnos nem valószínű, hogy a MILA Alpin valaha is több lesz, mint egyedi bemutatójármű, de ha a Magna-Steyr megfelelő külső megrendelőre talál, akkor egyes műszaki megoldásaival később talán szériamodellekben is találkozhatunk.