Ausztriából jön a négyajtós Aston Martin

2008.03.04. 14:29

A Rapide szériaváltozatának gyártása nem a brit Aston Martin-üzemben folyik majd, hanem a Magna Steyr üzemében, Grazban.

A megállapodást a mai napon, a Genfi Autószalonra irányuló figyelmet kihasználva hozták nyilvánosságra. A brit márka tulajdonosai azért döntöttek a bérgyártás mellett, mert az Aston Martin gyárban már most is közel 8000 autó készül évente, azaz kapacitásának felső határához közelít, így csak igen költséges bővítéssel lehetne helyet csinálni a Rapide számára, amelyből legalább évi 2000 darabot szándékoznak gyártani. Ugyanakkor a Magna-Steyr üzemében bőven van még kapacitás, és a gyártósor kiépítési költségének egy részét is felvállalja a kanadai-osztrák cég. Emellett Grazban már most is készülnek olyan, igényes kivitelezést kívánó típusok, mint a BMW X3-as vagy a Mercedes E osztály összkerékhajtású változatai, ezért az Aston Martin vezetése úgy véli, hogy új partnerével minőségi kompromisszumokat sem kell kötnie.

A két cég jelenleg a gyártás előkészítésén dolgozik, miközben az Aston Martinnál továbbra is folyik a típus fejlesztése, így várhatóan tartani tudják a határidőket, és a négyajtós kupé már 2009-ben piacra kerülhet.