Jövőre véget ér a Mercedes SLR pályafutása

2008.04.03. 11:13

Nehezen született, de láthatóan mindenki könnyű szívvel mond le a Mercedes leggyorsabb és legdrágább modelljéről.


A McLarennél gyártott típusból ugyanis sokkal kevesebbet tudnak eladni, mint tervezték: évi 4-500 példány helyett 2006-ban 261, és tavaly is csak 275 SLR-re érkezett megrendelés. A Merecedes alaposan ráfizet a típus gyártására, amely így csupán a fejlesztési költségek töredékét hozta vissza, és a McLarennek is gondot okoz, hogy sportkocsigyára csak félgőzzel üzemel. Nem csoda, hogy már 2009-ben leállítják a típus gyártását, és az F1-ben igen hatékonyan együttműködő két partner külön utakon folytatja az utcai szupersportkocsik fejlesztését.


A McLaren állítólag röviddel az SLR gyártásának beszüntetése után elkészül a P11 kódjelű típussal, amely az eddig napvilágot látott információk szerint középmotoros lesz, és jellegében leginkább a Ferrari F430-asra, illetve a Lamborghini Gallardóra emlékeztet majd. Ugyanakkor a Mercedesnél is készül egy SL alapú, bő 600 lóerős gép, amelyet a HWA nevű versenyautó-építő céggel közösen fejlesztenek.

Az SLR tanulmányként 1999-ben jelent meg, és hatalmas érdeklődés övezte, de a fejlesztés csak négy évvel később fejeződött be, és a végeredmény messze nem volt olyan nyers és kompromisszummentes, mint ahogy azt sokan várták volna. A kudarcért a Mercedes természetesen a McLarent okolta, és viszont - ennek köszönhető, hogy ez marad az egyetlen, első és utolsó McLaren Mercedes típus.