Felújítják a Citroën C2-est

2008.04.04. 13:01

A 2003 óta forgalmazott francia kisautó a szokásos modellciklus-közi frissítésen esik át: új orrkialakítást kap, és a motorválasztékát is kibővítik, gyökeres változásokról azonban nem beszélhetünk.


Galéria - kattintson a képre

A 2008-as C2-es legfeltűnőbb újítása kétségtelenül az új hűtőmaszk. Az első lökhárító kialakítása jól jött a tervezőknek, hiszen a C2-esen a hűtőrács tetejéig egy darab műanyagból áll minden, így lényegében elég volt ezt az egyetlen elemet kicserélni az új arc kialakításához. A fura, tömören egymásra csúszó lamellákból álló hűtőmaszkot krómkeretes, lazábban összeillesztett elemekből álló ráccsal helyettesítették, és az alsó légbeömlő formáján is változtattak. A régi, egyszerű, négyszögforma nyílás helyére a motorháztető bordáinak vonalát folytató, alul íves, vízszintes rácselemekkel díszített beömlő került, a ködlámpák körül pedig nagy, fényezetlen betéteket találunk. Az új elem persze kevés hozzá, hogy megváltoztassa a C2-es karakterét, a fémből készült karosszéria-elemekhez pedig érthető módon nem nyúltak, de talán ennyi is elég lesz, hogy egy gondosan kivitelezett reklámkampánnyal ismét felhívják a figyelmet a kis háromajtósra.


Galéria - kattintson a képre

A formai változtatásokon kívül csupán a motorpaletta bővítése érdemel említést. A C2-es is megkapja a PSA 1,6 literes, 110 lóerős turbódízelét, ami azon felül, hogy egy ekkora karosszéria dinamikus mozgatásához bőven több, mint elegendő, megfelelő stílusban vezetve akár 4,4 liter gázolajjal is beéri 100 kilométeren. Emellett az 1,4 literes, 90 lóerős benzinmotorhoz a felújított változatban stop-start rendszert is kínálnak majd, ami álló helyzetben leállítja a motort, majd automatikusan újra is indítja, csökkentve a dugóban araszolás közben feleslegesen elégetett üzemanyag mennyiségét.

A C2 eddig nem szerepelt rosszul PSA típusai közt: mintegy 480 ezer példány fogyott belőle valamivel kevesebb mint öt év alatt, bár ebben nyilván komoly szerepe volt az időközben bemutatott Citroën C1-esnek is, amely egyfajta belső konkurenciát jelent a típus számára.