Ismét Szibériába készül a Porsche

2008.04.07. 11:14

A gyári Cayenne S-ek az idén is részt vesznek a Transsyberia Rally nevű, 6200 kilométeres túrán, amelyet tavaly már sikeresen teljesítettek.


Galéria - kattintson a képre

Az idei évre nem változtattak túl sokat a versenyre szánt autókon. Lényegében bukókeretekkel és versenyülésekkel felszerelt autókkal indulnak, amelyek csak néhány apróságban különböznek a sorozatgyártmánytól. Például a Cayenne GTS rövidebb végáttételével szerelik fel az autót, mivel a kemény terepen lényegesebb a megfelelő vonóerő, mint a nagy végsebesség. Emellett alakítottak egy keveset a légrugós futóművön, és az autó alja is masszívabb védelmet kapott. Ugyanakkor a négykerék-hajtás, amely a nyomaték 62%-át juttatja a hátsó tengelyre, változatlan maradt, ahogy a 4,8 literes, 385 lóerős V8-as is teljesen azonos a szériaváltozat motorjával.

Tavaly a rali első három helyezettje a Porsche-csapat három autója volt, és Stuttgartban nyilván azt szeretnék, ha egy az idén sem lenne másként. A Transsiberia Rally július 11-én indul Moszkvából, a cél pedig a mongóliai Ulánbátor.