Twingo CC: apróság nyitott tetővel

2008.04.17. 12:56

Az Opel Tigra és Peugeot 207 CC modelleknek jelent majd komoly konkurenciát a Twingo legújabb, valószínűleg az idei októberi Párizsi Autószalonon debütáló változata, a nyitható tetejű CC.
A kisautó egy panelből álló teteje gombnyomásra tűnik el a karosszéria hátsó részében, így aztán az új Twingóból hiányoyni fog az ekkora autókban úgyis teljesen fölösleges hátsó ülés. A francia mérnökök az A-oszloptól hátrafele szinte teljesen átdolgozták a karosszériát. A sportos kisautót a Renaultsport modelleket is előállító dieppe-i gyárban fogják összeszerelni, de egyelőre még nem tudni, hogy sportos emblémával vagy sima rombusszal dobják-e piacra. Bevezetésekor egyetlen motorral, a zárt Twingókban is dolgoztatot 1,2-es négyhengeressel lesz kapható, de 45 lóerővel erősebb, 120 lovas kiadásban. A bonyolult tetőmechanizmustól persze megnőtt az apróság tömege, így nem meglepő, hogy a sportosabb menetre vágyóknak később a Twingo RS-be beszerelt 131 lóerős 1,6-ost is elhelyezik a motortérben.
A Twingo CC előreláthatólag jövő tavasszal kerül a kereskedésekbe, a hírek szerint kedvező, 3-3,5 millió forint körüli alapáron.