A Hummer eladását fontolgatja a GM

2008.06.04. 14:21

A SUV-ok divatjának vége a terepjáró-márkát is veszélybe sodorta. Rick Wagoner, a General Motors vezérigazgatója a részvényesek éves közgyűlésén egyebek közt arról is beszélt, hogy el kell dönteniük, illeszkednek-e a Hummer típusok a cég termékpalettájába, és ha igen, miképp.

Wagoner szerint több megoldást is fontolóra kell venniük, a modellválaszték cseréjétől a márka részleges vagy teljes eladásáig. Az igazgató szavaiból sejthető, hogy ha a GM megtartja a Hummert, akkor biztosan kisebb modellek fejlesztésébe kezdenek, hiszen a jelenlegi csúcsmodell, a H2 a jelenlegi üzemanyagárak mellett túl nagy és iszákos, piaci sikereket pedig csak olyan modellektől várhatnak, amelyek a Jeep Wranglerhez hasonló kis terepjárókkal kelhetnének versenyre. Ugyanakkor a Hummer átalakítása költséges és bizonytalan vállalkozás lenne, így - főképp a GM jelenlegi ingatag anyagi helyzete mellett - valószínűbb, hogy az eladás mellett döntenek, már ha találnak olyan befektetőket, akik hajlandóak a pénzüket egy ismert, de ugyanakkor egyértelműen veszteséges vállalkozásba ölni.

A Hummer legjobb éve a H3-as bemutatásának köszönhetően 2006 volt, amikor több mint 71 ezer autót értékesített a márka világszerte, de tavaly már ismét csökkentek az eladások, méghozzá 22%-kal, az idei év első öt hónapjában pedig további 36%-kal esett a kereslet, ami semmi jót nem ígér a közeljövőre nézve.