Jövőre kiéhezteti a Mustang-vásárlókat a Ford

2008.06.06. 13:07

Az amerikai gyártó jövőre csupán 45 ezer Mustangot gyárt, pedig ennek a mennyiségnek a többszörösét is el tudná adni.

A döntés tudatos: jövőre lesz a típus 45 éves születésnapja, amelyre különleges részletekkel készülnek a Fordnál. Az évfordulós modelleket egyedi jelvénnyel és a szokásosnál gazdagabb alapfelszereltséggel látják el, és a gyártás korlátozásával igyekeznek elérni, hogy a 2009-es Mustangok értékesebbé váljanak, mint a korábbi példányok. Ezzel látszólag öngólt lő a Ford, hiszen az idén csak májusig több mint 44 ezer Mustangot értékesítettek, és mostanság, amikor a cég épp az eladások csökkenésével kínlódik, még nagyobb szükség lenne az izomkupé sikerére. Ráadásul jövőre érkezik a két nagy rivális, a Dodge Challenger és a Chevrolet Camaro, ami még veszélyesebbnek mutatja a Mustang gyártásának korlátozását.

A Ford stratégái azonban nem ostobák: számolnak a kockázattal, de azt remélik, ezzel a húzással felcsigázhatják a közönség érdeklődését a típus iránt, amely így tárt karokkal fogadja majd a 2009 második felében érkező felújított Mustangot.