Svédországban maradhat a Saab 9-3 gyártása

2008.06.20. 10:12

Évek óta úgy tudtuk, Trollhättanból rövidesen végleg kipusztulnak a Saabok, de most úgy néz ki, mégsem.

A 9-3-as újratervezése kapcsán újra kellett osztani a gyártás helyszíneit is, és a GM Europe a legújabb hírek szerint úgy döntött, a típus ugyanott készülhet, ahol az elődje, így a kisebbik szedán maradhat az utolsó svéd Saab. Ugyanakkor a csapott hátú, kompakt 9-1-es a legújabb szerint Németországban készül majd, az Opel Astrával egy gyártósoron. A 9-5-ös következő generációja szintén német lesz. Ez a típus ugyanarra a platformra épül, mint az Insignia, így az a legegyszerűbb, ha ezt a két modellt is egy fedél alatt készítik, méghozzá az Opel főhadiszállásán, Rüsselsheimben.

Ha minden a tervek szerint alakul, amire a Saab esetében egyébként alig volt példa az elmúlt tíz évben, akkor a GM svéd prémium márkájának választéka 2012-ig a duplájára nőhet. A 9-5-ös leváltásával a folyamatos modernizálás ellenére sem várhatnak, erre kerül sor elsőként - várhatóan még 2009-ben -, majd az évtized vége felé érkezhet a kompakt 9-1-es és a 9-4X néven emlegetett szabadidő-autó. A 9-3-as Opel Atra alapú utódja lesz az utolsó a sorban, ez csak négy év múlva várható, mivel állítólag csupán néhány hónapja fogtak hozzá a megtervezéséhez.