Napelemeket kap a következő Toyota Prius?

2008.07.08. 12:50

Jövőre érkezik a japán gyártó hibrid modelljének következő generációja, amelyhez állítólag már napelemekkel telerakott tetőpanelt is kínálnak majd. A nepcella-technológia persze nem olcsó ma sem, így várhatóan csak a legdrágább változatok kapják meg az energiagyűjtő tetőt, amellyel parkolás közben is folyamatosan újratölthetők az autó akkumulátorai.

A Toyotánál egyelőre nem erősítették meg a pletykákat, de ha valóban kínálnának napcellákat a típushoz, azzal létező igényt elégítenének ki: Észak-Amerikában több cég is foglalkozik hibrid személyautók napelemekkel való felszerelésével, főleg a déli államokban, ahol igen magas a napsütötte órák száma, így a szabadban parkolva jelentős energia-mennyiség nyerhető vissza egy hosszabb parkolás alatt. Egyes számítások szerint ezzel bizonyos körülmények között akár 20-22%-os fogyasztáscsökkenés is elérhető, viszont egy ilyen utólagos beépítés költsége 2-4000 dollár, azaz átszámítva 3-600 ezer forint körül van. A gyári megoldás persze nem kerülne ennyibe, hiszen az autó szerkezetét nem kell külön módosítani, ha eleve úgy tervezték, hogy legyen helye a napelem-táblának.

A következő generációs Prius várhatóan 2009 legelején, Detroitban mutatkozik be, és már áprilisban megindulhat a forgalmazás, ha minden jól alakul. Valószínű, hogy a típus erősebb benzinmotort, hatékonyabb hajtásláncot, nagyobb kapacitású, könnyebb, és hálózatról is tölthető akkumulátorokat, valamint kisebb tömegű karosszériát kap, így egyszerre lehet takarékosabb és fürgébb, mint az elődje. A várható módosítások másik eredménye, hogy sokkal hosszabban haladhat tisztán villanyautóként a Prius, ami elsősorban városi használat mellett jelent hatalmas előnyt.