Detroitba költözik a kétéltűgyártó Gibbs

2008.07.18. 13:55

Az Aquada motorcsónak-roadster hibrid rövidesen valódi sorozatgyártásba kerülhet, de nem Angliában, ahol a fejlesztés folyt, hanem Auburn Hillsben.


Galéria - kattintson a képre

A költözés több okból is logikus döntés volt. Egyrészt az Aquada, illetve a többi, még fejlesztés alatt álló kétéltű típus elsősorban Észak-Amerikában lehet kelendő, ahol van fizetőképes kereslet, és leküzdendő földrajzi akadályokból sincs hiány. Másrészt a dollár alacsony árfolyama miatt mostanság sokkal olcsóbb itt termelni, és innen exportálni, mint ha Nagy-Britanniában kezdenek hozzá a gyártáshoz. Emellett Detroit környékén a GM, a Ford és a Chrysler jelenléte miatt könnyű szakképzett munkásokat találni, és a beszállítói háttér is adott. A tervek szerint már jövőre beindulhat a gyártás a környéken, egy 250 főt foglalkoztató kis üzemben.

A Gibbs vezetői elsősorban persze nem a magánemberek érdeklődésére számítanak, hisz az Aquada, de még a jetskik és a quadok előnyeit egyesítő Quadski is meglehetősen drága, viszont méltán számítanak rá, hogy az amerikai hadsereg, vagy más állami szervek - kormányügynökségek, rendőrök, vízimentők - felfigyelnek egyedülálló termékeikre, és leadnak néhány nagyobb rendelést. Ehhez persze komoly kapcsolatok kellenek a kormányban és a szenátusban, de a Gibbs új partnere, a Lockheed Martin e tekintetben kifejezetten jó helyzetben van.