Dízel-hibrid prototípus a Land Rovertől

2008.07.22. 17:21

A tulajdonosváltással sem állt meg a fejlesztés a brit terepjárómárka háza táján, Londonban például kiállítottak egy prototípust, amelybe az ERAD fantázianevű hajtásrendszer kerül.


Galéria - kattintson a képre

A négy betű az electric rear axle drive, azaz elektromos hátsó tengelyhajtás kifejezés rövidítése, ami el is árulja a lényeget: a Land Rover mérnökei a hátsó tengelyen keresztül kapcsolja be a 48 lóerős, 200 Nm csúcsnyomatékú, 288 voltról üzemelő villanymotort a hajtásláncba. Ugyanakkor megtartották a négykerék-hajtás mechanikus elemeit, így akár az elöl elhelyezett dízelmotor, akár a hátsó tengelyhez kapcsolt villanymotor hajthatja mind a négy kereket, de szükség esetén a kettő együttes teljesítménye is kiaknázható. A rendszert egyelőre egy széria Freelanderbe építették be, és az első mérések szerint nagyjából 20%-os csökkenést hozott az autó szén-dioxid-kibocsátásában.

Az ERAD-ot egy másik szerkezettel is kiegészítették, a CISG fantázianevűvel. Ez voltaképp a dízelmotor főtengelyének végére szerelt erőteljes indítómotor, amely szükség esetén generátorként is működhet. Ez egyrészt képes rövid időre megnövelni a motor nyomatékát, másrészt lassításkor energiát táplálhat vissza az akkumulátorokba.

A Land Rover hibrid rendszere, amelyet összefoglaló néven e-TERRIAN Technologies néven emlegetnek, egyelőre korántsem teljes: később állítólag még többféle fogyasztást és károsanyag-kibocsátást csökkentő trükkel egészítik ki, így például még az idén elkészülhet az új stop-start rendszer, amely a dízelmotort álló helyzetben automatikusan leállítja, majd szükség esetén újra is indítja.