Egy évet késik az új McLaren sportkocsi

2008.08.29. 12:21

Állítólag a formaterv miatt csúszik 2010-re a középmotoros sportkocsi bemutatója.

Korábban úgy tűnt, már 2009-ben leleplezhetik az új típust, és úgy tudjuk, mechanikai szempontból gyakorlatilag készen is van, már csak némi tesztelés volna hátra, de az autó külsejét nem igazán sikerült vonzóvá tenni.
A megoldást a nemrég felvett Frank Stephensontól várják, aki korábban már bizonyította szakértelmét BMW, Mini, Ferrari, Maserati, Fiat és Alfa Romeo típusok tervezésekor, és a Fiat-csoport tervezőrészlegének irányítását adta fel a McLaren kedvéért.

A brit versenyautó-specialista számára kulcsfontosságú a P11 sikere, hisz míg első sportautójuk, az F1 csupán néhány tucat példányban készült néhány ultragazdag gyűjtő, és persze versenycsapat számára, addig az új modellből viszonylag sokat szeretnének eladni. A fejlesztés alatt álló típust ugyanis a Ferrari F430-as, a Porsche 911 GT2 és a Lamborghini Gallardo közvetlen ellenfelének szánják. Az autóról egyelőre csak annyit tudunk biztosan, hogy középmotoros lesz, és Mercedes motorral készül majd, várhatóan ugyanannak a 6,2 literes V8-asnak egy változatával, amelyet az újabb AMG típusokban használnak. A McLaren persze az utolsó lóerőt is igyekszik kisajtolni a motorból, így a teljesítménye állítólag meghaladja majd az 550 lóerőt.

A típus állítólag többféle karosszériával készül majd: elsőként, ha minden jól megy, 2010 vége felé a zárt változatot mutatják be, de később jön a nyitott Spider, és persze egy privát csapatoknak szánt versenyváltozat is várható, bár ez utóbbi csak 2012-2013 környékén érkezhet meg.