Gyártásra kész az új-zélandi szupersportkocsi

2009.01.28. 15:22

A prototípust már 2005-ben bemutatták, de a Hulme sportkocsi csak most érett meg a gyártásra. A végleges változat külsőre alig tér el az első példánytól, de a burkolat alatt alaposan megváltozott.

A Hulme Can Am Supercar nem csak a nevében emlékeztet a Formula 1-es versenyekre - a cég névadója, Denis Hulme Új-Zéland első, és máig egyetlen F1-es világbajnoka volt - hanem külsejében is. Keskeny orrával, hatalmas első és hátsó légterelőivel, az első kerekek mögötti méretes légbeömlőkkel és a motort tápláló szívócsatornával hozza a versenygépek hangulatát, miközben zárt utasterével, sárvédőivel és fényszóróival teljes értékű utcai autó. A prototípusba annak idején még a BMW egyik V8-asa került, de a szériamodellt már hétliteres GM LS7-es motor hajtja hatsebességes Quaife váltón keresztül. Ez a megoldás egyrészt nagyobb teljesítményt biztosít, másrészt jóval olcsóbb is, mint a német technika. Az alig 1200 kilogrammos gép 320 km/h-val képes száguldani, és 3 másodpercen belül eléri a 100 km/h-s tempót, kőkemény futóművével és harapós AP versenyfékeivel pedig versenypályán való használatra is alkalmasnak tűnik.

A gyártó tervei szerint Ausztrálián és Új-Zélandon kívül először a Közel-Keleten lesz kapható a típus, de 2010-ben Európában és Észak-Amerikában is be szeretnék vezetni.