Peugeot 206+: újra szól a régi sláger

2009.02.19. 09:35

Tizenegy évesen újabb frissítésen esik át a Peugeot egyik legsikeresebb típusa, a 206-os, így továbbra is gyártásban maradhat a franciaországi Mulhouse-ban.

Az európai tömeggyártóknál nem ritka, hogy az utódja bemutatása után még évekig piacon tartanak egy-egy sikeresebb típust, egyszerűsített felszereltséggel és motorkínálattal. Így nagyobb fejlesztések nélkül kínálhatnak igazán olcsó modelleket. Ám a szerszámok rendszerint három-négy éven belül elkopnak, és a kereslet is jelentősen csökken, így a legtöbb régi bestseller ennyi idő után csendesen eltűnik a kínálatból. A Peugeot vezetése azonban indokoltnak látta, hogy a 206-os esetében változtasson ezen a gyakorlaton. Az 1998-ban bemutatott kisautót 2009-ben ismét felújítják: a 207-esére emlékeztető orrot kap, és a neve után egy + jelet.

Arról persze szó sincs, hogy a francia cég újabb euró-százmilliókat borított volna bele egy ilyen régi modell felújításába csak az európai vásárlók kedvéért. Ugyanez a modell Brazíliában már tavaly május óta kapható 207-es néven , így lényegében csak a Mulhouse-i üzemet kellett átszerszámozni a Dél-Amerikában már bevált minta szerint. Olcsó megoldás, és igazán megéri a Peugeot-nak, hiszen a 206-osnak jelenleg nincsen igazi alternatívája a kínálatukban. A 207-es jóval nagyobb, mint az elődje volt, és gyártani is drágább, a 107-es sokkal szűkösebb, a tolóajtós 1007-es pedig túl komplikált ahhoz, hogy igazán olcsón kínálhassák. Ráadásul nemrég elkészült a Dacia ötajtós modellje, a Sandero, és a Peugeot a 206-oson kívül mást nem tudna kiállítani ellene.

A 206+ a régi, jól bevált technikát kínálja: a régi, 1,1 és 1,4 literes, 60, illetve 75 lóerős, négyhengeres, nyolc szelepes benzinmotorokkal, illetve az 1,4 literes HDi dízel 70 lóerős alapváltozatával lesz kapható.