Lada Priora kombi: ráncfelvarrás 12 év után

2009.06.11. 15:17

Új modellt kezd gyártani az AvtoVAZ: a Priora sorozat kombi változatát. Bár ha jobban megnézzük, kiderül, hogy nem is igazán új.

Togliattiban nem igazán sikerült ráállni a nemzetközi autógyártás tempójára. Sem pénz, sem belső igény nincs rá a cégnél, hogy öt-hat évente cserélgessék a típusokat, viszont így nem könnyű piacon maradni. A legújabb Lada, a Priora például az 1980-as évek végén tervezett, és 1996 óta gyártott 110-es sorozat utódja, de mifelénk inkább ráncfelvarrásnak hívnák az ilyet: az autó lényegében ugyanaz, csak az elejét és a hátulját szabták egy picit korszerűbbre. Így messzebbről akár tíz éves konstrukciónak is nézhetnénk. A szedán már két éve piacon van, a kombit viszont csak mostanság kezdik forgalmazni. A legnagyobb változás az autón az új farrész: átszabták a harmadik oldalablak formáját, a hátsó lámpákat és a csomagtér-ajtót is. Ennek ellenére a raktér nem lett különösebben nagy: a 4,33 méter hosszú jármű hátuljába alaphelyzetben 444 liternyi motyó pakolható, az ülések ledöntésével pedig 1,38 köbméterig bővíthető - azaz a hosszabb autóba néhány literrel még kevesebb is fér, mint az elődjébe.

Egyelőre motorból is csupán egy van - bár ez a Ladánál nem szokatlan - a más modellekből már jól ismert 1,6 literes, 98 lóerős négyhengeres benzines. Nem különösebben korszerű konstrukció, de valószínűleg elég erős a viszonylag könnyű, kb. 1100 kilogarmmos karosszériához. Azt egyelőre nem tudni, hogy a típus exportja mikor kezdődik, bár nyilván ezt is forgalmazzák majd Európában - így egyebek közt Magyarországon is - hasonlóan a szedánhoz és az ötajtós változathoz, 2,7 millió forint körüli áron.