Simaképű vadállat

2001.04.02. 19:56

 
   
   

A TVR Silverstoneban bemutatta a Tuscan R első szériapéldányát. Az angol cég új modellje, amelyben 450 lóerős soros hathengeres motor dolgozik, úgynevezett 2+2 üléses, azaz az elöl ülőkön kívül hátul két gyermek, vagy kisnövésű felnőtt számára van hely. A különlegesség első öt példányát a Brit GT Bajnokság követelményei szerint készítették, az első utcai változat csak ezután jelenhetett meg. A mindössze 1.000 kilogrammos sportkocsi kategóriájában egyedülálló, 450 LE/tonna fajlagos teljesítményével szinte minden vetélytársát felülmúlja. (Ez a szám a Lamborghini Diablo esetében is csak 392 LE/t). A több mint 320 km/h-s végsebességű szuperautóból igen korlátozott darabszámot állítanak elő, így aki vásárolna egyet, annak már most érdemes előkészítenie az autó árát, is valahol 40.000 font (amely vám, és ÁFA nélkül úgy 17 millió forint) fölött lesz.