Új TVR sportkocsik

2001.04.09. 22:42
 
   
   

Két új Tuscan változatot jelentett be a brit manufaktúra. A kisebbik, amely 39.850 fontos árával az alapmodell szerepét tölti be az új hathengeresek sorában, egyszerűen Tuscan névre hallgat. Ebben a sportkocsiban a cég Speed Six hathengeresének rövidebb löketű, 3,6 literes változata dolgozik 350 lóerőt szabadítva az útra. A Tuscan sorozat középső tagjának szánt másik újdonság, a Tuscan S ugyanennek a soros hathengeresnek a négyliteres variációját kapja 390 lóerővel. Az S változat ezen felül több újdonságot is hordoz, az elődökhöz képest javítottak a fékrendszerén, és a futóművet is átdolgozták. A Tuscan S formailag is jól elkülöníthető a többi TVR modelltől, ami az alkotók szerint elsősorban a 300 km/h feletti végsebesség miatt volt szükséges: az új karosszéria utcai sportkocsiknál is szokatlan módon nem hogy felhajtóerőt nem termel, de még le is szorítja az autót az útra, ráadásul mindezt külön spoilerek nélkül! Sajnos a szépvonalú, és villámgyors autó a legtöbbünk számára csak álom maradhat, erről a 48.800 fontos ár gondoskodik.