A legtüzesebb MGF

2001.05.10. 12:09
 
   
   

Az MG Rover bemutatta a kétüléses roadster eddigi legtüzesebb, 450 lóerős változatát, amely az MGF Extreme elnevezést kapta. Az autó a cég nemrég létrehozott sportosztályának bemutatkozó munkája, és egyelőre egyedi darab. A kis kétülésest alaposan átdolgozták, hogy megfeleljen a hatalmas teljesítmény állította követelményeknek, így megerősítették a futómű elemeit és a fékeket, nagyobb kerekeket és alacsony profilú, szélesebb gumiabroncsokat szereltek fel, valamint megnövelték a hűtőhöz és a motorhoz vezető levegőbeömlő nyílásokat. Az autó új légterelőket is kapott, amelyek jóval nagyobb leszorító erőt termelnek, mint a sorozatpéldányokon található elemek. A motor ugyanaz az XP20 jelű egység, amit az MG Lola EX257-es Le Mans prototípusban használnak. Az MGF Extreme ezzel együtt utcai használatra is alkalmas, bár ember legyen a talpán, aki képes ekkora teljesítménnyel a háta mögött részt venni mondjuk London közlekedésében. Az MGF Extreme egy sorozat első tagja, az MG hamarosan bemutatja a többi szériakocsi hasonlóan erőteljes változatait. Az MG ZT Extreme (Rover 75) például 500 lóerős V8-as motort kap, amely a hátsó kerekeket hajtja majd, ellentétben a széria ZT-vel, amely elsőkerék-hajtású. (Később lesznek sorozatgyártású hátsókerekes modellváltozatok is.) A kisebb ZR és ZS modellek Extreme kivitelei a nemrég bemutatott versenyváltozatokon alapszanak majd, mindössze az utcai használathoz szükséges módosításokat hajtják rajtuk végre. Az Extreme sorozat elsősorban bemutató célzattal készül, az a feladata, hogy megmutassa a potenciális vásárlóknak, mit is takar az X-power márkanév. Valószínű, hogy nemsokára megjelennek a sorozatgyártású változatok is, várhatóan kisebb, bár így is hatalmas teljesítménnyel, és hasonló módosításokkal.