Robert Lutz a GM-nél

2001.08.03. 13:35

 
   
   

A detroiti autógyártás legendás alakja, a Chrysler egykori megmentője a General Motorshoz csatlakozik. Robert Lutz a Fordnál kezdte, ahonnan 1986-ban, alelnökként távozott a hullámvölgybe került Chryslerhez Lee Iacocca hívására. A Chryslernél 1988-ban vette át a termékfejlesztés irányítását, ahol maradandót alkotott; erre az időszakra tehető a Dodge Viper, a Chrysler Grand Cherokee, és az iskolateremtő cab-forvard limuzinok, a Chrysler Concorde, a Dodge Neon, és a Dodge Stratus megjelenése, amelyekkel a cég újra beverekedte magát az amerikai piac elveszettnek hitt szegmenseibe. Lutz 1998-ig maradt a Chryslernél, majd az Exide akkumulátorgyártó konszern élére állt. Az autókkal való kapcsolata persze ez idő alatt sem szakadt meg teljesen, részt vállalt például a Cunningham luxusmárka feltámasztásában is. Ennek ellenére meglepetésként hatott a tegnapi sajtótájékoztató, amelyen már a General Motors alelnökeként mutatkozott be. Lutznak elsősorban az lesz a feladata, hogy kihúzza a GM autós üzletágát a csávából. Elemzők szerint vége az unalmas Chevyk, és Buickok korának, és talán elfelejthetjük az olyan balfogásokat is, mint a kivételesen ronda Pontiac Aztek.