Kémfotók a következő E-osztályról

2001.08.24. 15:06

 
   
   

Nyári tesztelés közben került lencsevégre a Mercedes új felső-középkategóriás modellje. A képeken is látszik, hogy az autó - a jelenleg uralkodó irányzatnak megfelelően - szélesebb, és hosszabb, mint elődje. A növekedés a hírek szerint leginkább az utastérben lesz érezhető, elsősorban a hátul ülők fej- és lábterének növekedésén keresztül. Az autó formaterve a már bevált sablonokat követi, így marad a négy első lámpa, és az újabb modellek jellegzetes háromszög alakú hátsó lámpatestei, ugyanakkor az íveltebb övvonal dinamikusabb összhatást kölcsönöz az autónak.

 
   
   

Az autó mozgatásáról a már ismert V6-os és V8-as benzines- és dízelmotorok gondoskodnak majd, a legerősebb dízelváltozat, a 400 CDI négyliteres 250 lóerős turbódízel motort kapja, míg a benzines csúcsmodellben az AMG 5,5 literes 450 lóerős egysége dolgozik majd. Az autóba számos elektronikus berendezés kerül, így várható az elektronikus gáz- és fékpedál megjelenése, valamint a V8-as változatokban az elektronikusan vezérelt légrugózás. Az elmaradhatatlan fedélzeti kommunikációs és navigációs rendszer szerepét a Mercedes COMMAND elnevezésű egységére bízzák, amely egyben a beépített audiorendszer vezérlésének feladatait is ellátja.