Audi Avantissimo: a legnagyobb kombi?

2001.09.11. 16:21

 
   
   

Az Avantissimo nevű hatalmas jármű egyszerre próbálja kielégíteni a sport-, kombi- és luxusautókkal szemben támasztott igényeket. Mindehhez egy jól ismert eszközt hívtak segítséget: az alumínium karosszériát. Az A2-esből, és az A8-asból ismert térvázas megoldásnak köszönhető, hogy az autó annak ellenére, hogy több mint öt méter hosszú, és 1,9 m széles hatalmas kombi karosszériát kapott, mégis viszonylag könnyű, és emellett kellően merev maradt, így 4,2 literes V8-as biturbó motorjának 430 lóereje nem csak egyenesben, de a kanyarokban is sportkocsikra jellemző dinamikával képes mozgatni az autót. Természetesen az Avantissimo mind a négy kerekére jut a motor hatalmas teljesítményéből, egy esetleges durrdefekt hátrányos hatásai ellen pedig a Michelin PAX defekt-álló abroncsok hivatottak védeni az autót. A sportos hatást ellensúlyozandó, az autó belső terében a lehető legnagyobb kényelmet igyekeztek biztosítani.

 
   
   

A belső tér mérete mellett az alkalmazott anyagok minősége is a létező legjobb: mindenütt bőr, és fa, amerre a szem ellát. A bezártság-érzet is a múlté: a tető nagyméretű üvegfelületei, és az ablakok szinte nyitott autót varázsolnak az Avantissimoból, ugyanakkor a fényre sötétedő üvegek megóvják az utasokat a kellemetlenül erős fénytől. Egy mai koncepcióautó természetes tartozéka az összevont szórakoztató- és információs egység, ezt az Audinál Multi Media Interface néven emlegetik, és azon felül, hogy magába foglalja a navigációs, kommunikációs, és audio alrendszerek kezelőszerveit, valamint internet-elérést is biztosít, a futómű aktív elemeinek beállítását is innen végezheti a vezető. Az Audi ezzel a modellel tovább kívánja erősíteni szerepét a luxuskategóriában, és ezt hamisítatlan német módszerekkel teszi: minden eddiginél hatalmasabb, kényelmesebb, erősebb, gyorsabb, praktikusabb, és korszerűbb autót igyekeztek készíteni. Talán csak egyvalami kifogásolható rajta, a stílusa. Az Avantissimo ugyanis épp olyan benyomást kelt, mint bármelyik Audi, az A4-estől az A8-asig.