Biztonságosabbak az amerikai Ferrarik?

2001.09.17. 15:45
 
   
   

Az Ferrari amerikai képviselete szerint egyéb piacokra készült modelljei nem felelnek meg az amerikai biztonsági előírásoknak. A kijelentés egy hosszú ideje húzódó csatározás része, amelyet a Ferrari sportkocsik szürkeimportja ellen folytat az amerikai vezérképviselet, ám a jelenlegi bejelentés túlmutat Amerikán, ugyanis könnyen úgy értelmezhető, hogy az egyéb piacokra készített típusai (elsősorban a 360 Modena és az 550 Maranello körül van vita) kevésbé biztonságosak, mint az Egyesült Államokba szállított példányok. Korábban olyan kijelentések is elhangoztak a képviselet részéről, hogy egyes típusok amerikai szabványúvá való átalakításához 50.000 dollár értékű alkatrészre volna szükség, a most pedig már úgy nyilatkoznak, hogy az átalakítás egyenesen lehetetlen. A másik oldal, azaz a szürkeimportőrök viszont kitartanak amellett, hogy az autók csaknem egyformák mindenütt a világon, így csak néhány apróságot - lámpatesteket, és lámpaburákat - kell kicserélni az amerikanizáláshoz. Józanul gondolkodva ez utóbbi a valószínűbb, hiszen nemigen akad olyan gyártó, amely egyforma külsejű, ugyanakkor alapjaiban különböző felépítésű autókat gyártana két különböző piacra...