A Cadillac új versenyautót tervez

2001.10.08. 10:39

 
   
   

2002-ben Le Mansban már a Northstar LMP új változata lép pályára. A Cadillac első hosszútávú versenyekre szánt prototípusát még 1999-ben tervezték, így épp ideje volt valami újat mutatni. A 2002-es versenygép megalkotásakor tiszta lappal indultak a mérnökök. Az új forma jelentős előrelépés a légellenállás csökkentése, és a leszorító erő növelése szempontjából is, a szénszálas vázszerkezet pedig jóval merevebb lett, mint elődje.

 
   
   

A hajtásról továbbra is a két turbófeltöltővel izmosított négyliteres V8-as Northstar motor gondoskodik, bár már ez az egység sem ugyanaz, mint volt. Az áttervezett hengerfejnek és a 180 fokos főtengelynek köszönhetően erősebb, ugyanakkor a tervezők reményei szerint még megbízhatóbb lett, mint elődje. Az autó, mely mögött új csapat áll majd, márciusban mutatkozik be a Sebringben tartott 12 órás versenyen.