Nissan Ideo: autó a jövőből?

2001.10.27. 12:25
 
   
   

A Nissan tanulmányautója a legmodernebb technológiákat vonultatja fel. Az Ideo hatalmas ablakaival, és a sarkokba tolt kerekeivel kétségtelenül nem mindennapi látvány, ám a lényeg belül rejtőzik. Az autó legszembetűnőbb eleme a vezető, és az első utas előtt végighúzódó, 116 cm széles, és 28 cm magas kijelző, amelyen keresztül hatalmas mennyiségű információ áramlik a vezető felé. A manőverezést például 14 digitális kamera segíti. Ezek nem csak a visszapillantó tükröket helyettesítik, de például parkolásnál látható rajtuk az autó kerekei melletti, és az autó mögötti terület, így a beállás még azoknak sem okoz gondot, akik egyébként gyakran mérik fel rosszul autójuk méreteit. Az Ideo másik igen érdekes tulajdonsága, hogy a képernyőn megjelenő objektumokat - házakat, utakat, hidakat - képes azonosítani, és az azokról rendelkezésre álló információkat megjeleníteni.

 
   
   

Ez a gyakorlatban úgy zajlik, hogy az egyik kamera képén megjelenő házat egy számmal jelöli meg az Ideo navigációs számítógépe, amelyre az utas, vagy mondjuk egy piros lámpánál a vezető is rámutathat a műszerfalon illetve a kormányon elhelyezett gombok segítségével. Ekkor a képernyő egy másik területén megjelenik egy sor információ a házban található fontosabb létesítményekről - irodákról, üzletekről, éttermekről - sőt, még asztalfoglalás, vásárlás, vagy időpont-egyeztetés is lehetséges a rendszeren keresztül. Hasonló lehetőséget kapnak a hátsó utasok is, igaz, két kisebb monitoron keresztül. A széles képernyő megfelelő láthatósága érdekében néhány sajátos megoldást alkalmaztak a Nissan mérnökei. Többek közt az első üléseket csak magasságban lehet állítani, viszont a kormány és a pedálok is elmozdíthatóak vízszintes irányban. Emellett a kormánykerék felső része is hiányzik, így javítva a rálátást a kijelzőre.