A Fiat Kínában terjeszkedik

2001.12.10. 15:11
 
   
   

Az olasz cég is megveti a lábát a távol-keleti országban. A Fiat jól bevált világautóját, az elsősorban Dél-Amerikában sikeres Paliót veti be Kínában is. A bemutatóra 2002 elején kerül sor, és már 2002-ben szeretnének legalább 30.000 autón túladni. A Paliot persze csak kezdő lépésnek szánják, később más modellek helyi gyártását is tervezik. A kis Fiatot az első időkben kizárólag ötajtós csapott hátú karosszériával kínálják majd, méghozzá a legfontosabb vetélytársnál, a Buick Sailnél (Opel Corsa) valamivel alacsonyabb áron, ám a Fiatnak így sem lesz könnyű dolga. Hamarosan érkezik ugyanis a VW Polo és a PSA valamelyik kisautója, így elkeseredett árverseny várható, ráadásul a Fiat nem rendelkezik hasonlóan kiterjedt értékesítő hálózattal, mint legnagyobb vetélytársai. Ennek ellenére bizakodóak. "Ez az autó ideális egy fejlődésben levő piacon. Olcsó, ugyanakkor családok számára is megfelelő lehet. 2003-ban akár 50.000 Palio is elkelhet." - mondta a Fiat tengeren túli ügyekért felelős igazgatója.