Toyota Ötletolimpia 2001

2002.01.30. 14:29

Régi hagyomány a japán autógyártóknál, hogy versenyt hirdetnek, amelyre járművekkel kapcsolatos formabontó ötletekkel lehet nevezni. A Toyota tavaly már 26. alkalommal rendezte meg az Ötletolimpiát, amelynek legjobb pályamunkáit a meg is valósították. A díjazottak idén is a legeszementebb ötletek kiötlői közül kerültek ki, ezek közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

 
   
   

A "Hamster Car", azaz "Hörcsögautó" nevű alkotmány a Középiskolai és Egyetemi Diákok Díját nyerte el. A szimmetrikus formájú négykerekű kerek ablakaival inkább egy megtermett lila katicabogarat juttat az ember eszébe. Nevét a hajtás speciális módjáról kapta: az autót hajtó villanymotorok számára mókuskerekekbe zárt ijedt hörcsögök szolgáltatják az energiát.

 
   
   

A "Anywhere Wheelchair" nevű találmány, amelynek alkotója a Kiválóság Díj birtokosa lett, megoldja tolókocsihoz kötött embertársaink problémáját, amelyet a lépcsőmászás jelent. Az első kerekeket helyettesítő lánctalpas egység ráadásul csupa kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészből áll, így előállítása viszonylag egyszerűen megoldható.

 
   
   

A "GeneoBall" az Elnöki Díjat kapta meg. A jármű egy nagy labdára emlékeztet, igazi érdekessége azonban a könnyű kezelhetőségében rejlik: mindössze meg kell mondanunk neki, hogy hova kívánunk menni, és már indulhatunk is. A modern mérföldlépő labda giro-szenzorok, műholdas navigációs rendszer, és különleges képfeldolgozó egységek segítségével egész jól eltájékozódik külső segítség nélkül is.

 
   
   

Utolsó érdekességként bemutatjuk a "Surfing Johnny" nevű járművet. Ez nem más, mint egy szárazföldi szörfdeszka, amelyet tengeri elődjéhez hasonlóan az aszfaltlovas súlypontjának áthelyezésével irányíthat. Az irányváltoztatást és a sebesség változtatását a kerekekbe épített különleges bolygókerekes áttételek segítségével oldotta meg az alkotó.