Retro-limuzin a Hyundaitól

2002.02.08. 11:17

 
   
   

Az elmúlt héten csak rajzot tudtunk közölni a HCD-7 nevű tanulmányautóról, amelyet a Chicago Auto Show közönsége csodálhat meg elsőként. Az autó, amely a koreai cég egyik első próbálkozása, hogy luxusautó-gyártóként is elfogadtassa magát az amerikai közönséggel, elég különös jelenség. Formája a klasszikus arányokat igyekszik követni: előre tolt első kerék, hosszú orr és viszonylag nagy hátsó túlnyúlás jellemzi. A külön kidomborodó sárvédők az 1930-as és 40-es éveket idézik, a feltűnően alacsony tetővonal pedig agresszív hatást kölcsönöz az autónak. Az autó belső kialakítása feltűnően egyszerű, mondhatni minimalista: a legtöbb funkciót a központi kijelző segítségével lehet figyelemmel kísérni, illetve irányítani. A tanulmányba 270 lóerős V8-as motor került, amely a cég egyelőre csak Dél-Koreában forgalmazott luxusmodelljéből származik, csakúgy mint az ötsebességes automataváltó.