BMW CS1 - a következő hármas?

2002.02.26. 13:40
Kapcsolódó cikkek (1)
 
   
   

Úgy látszik, a BMW formatervezői végleg szakítottak a jól bevált, harmonikus, egyszerű vonalakkal. A Genfben bemutatkozó CS1 tanulmány láttán legalábbis erre következtethetünk. Az éles oldalvonal, agresszív orrkiképzés, a konkáv és konvex formák váltakozása és a határozott kerékívek láttán már-már azt hihetnénk, hogy az egyik japán gyártó tanulmányával van dolgunk, csak a jellegzetes, bár ez esetben igen elnyújtottan jelentkező BMW vesék és a gyűrűforma fényszórók adják tudtunkra, hogy a bajor gyártó legújabb alkotásával állunk szemben. Az autó méretét tekintve egyértelműen a 3-as sorozatra emlékeztet, és erre utalnak az alkalmazott műszaki megoldások is: a motorházban a cég 1,8 literes négyhengeres 115 lóerős benzinmotorját találjuk, amelyet a 3-as kupéból ismert szekvenciális kapcsolású SSG fedőnevű váltóval kombináltak.

 
   
   

Érdekes módon a kerekek és a fékrendszer erősebb autóra utal: a CS1 18 hüvelykes keréktárcsákon elöl 215/45-ös, hátul pedig 235/45-ös papucsokat hord, megállításáról pedig elöl hat- hátul négydugattyús féknyergek és belső hűtésű féktárcsák gondoskodnak. Az autó belsejének anyagválasztása is a sportos hangulatot áraszt, mindenhol matt alumíniumba és könnyű műanyagokba botlik a bámészkodó szeme. Egyes pletykák szerint a CS1-et a BMW tervezői tulajdonképpen a következő 3-as széria formatervének tesztelésére alkották meg, és megfelelő fogadtatás esetén hamarosan az utcákon is találkozhatunk a tanulmány különös formáival.