Megújul a Renault Thalia

2002.03.06. 10:42

 
   
   

A lépcsőshátú kisautó új motorokkal, és a tavaly megújult Clio stílusjegyeivel igyekszik megvédeni pozícióit. A Törökországban gyártott, csak Nyugat-Európán kívül értékesített Thalia is megkapta a Clio új hűtőmaszkját a jellegzetes, hatalmas méretű fényszórókkal, valamint az új motorháztetőt a középen futó éllel. Ezen kívül csak a hátsó lökhárítón végigfutó gumicsík jelzi, hogy a Thalia újabb változatával állunk szemben. Az autó belső terén is finomítottak a Renault mérnökei, így az új Thalia kétszínű műszerfallal és gazdagabb felszereltséggel várja az újabb vásárlókat. Az autókat eddigi két felszereltségi szint helyett három - Authentique, Expression, és Dinamique fantázianevű - kivitelben szállítják majd.

 
   
   

A leglényegesebb változás a motorválasztékot érintette: az 1,4 literes 16 szelepes négyhengeresek mellett az új változat 1,6 literes 107 lóerős benzinmotorral, és a Renault új fejlesztésű 1,5 literes 65 lovas dCi turbódízel motorjával is megrendelhető lesz. Az új Thalia gyártását Februárban kezdték a törökországi Oyak-Renault üzemben, így a típus hamarosan Magyarországon is elérhető lesz.