Audi A6 kupé 2004-re?

2002.04.05. 13:27

 
   
   

Az AutoBild szerint valahogy így fog festeni az Audi nagy luxuskupéja. A 2003-ban megjelenő új Audi A6-os alapjaira épülő A6 GT néven emlegetett járműről egyelőre csak a gyárból kiszivárgott kevéske információra támaszkodva alkothatunk képet. A típus megjelenése szinte biztosra vehető, mivel az Audi vezetője, Martin Winterkorn korábban úgy nyilatkozott, hogy egy sportos, de a Lamborghiniknél jóval polgáribb modellen dolgoznak. A hírek szerint a kb. 4,8 méter hosszú autó, amely a nemsokára megjelenő 6-os BMW és a Mercedes CLK kategóriájában igyekszik majd megvetni a lábát, alumínium karosszériára és a már jól ismert Audi hajtásláncra épül. A hírek szerint négy változat várható: két elsőkerék-hajtású modell 2,7 literes 180 lóerős és 3 literes 240 lovas V6-os motorral, illetve két nyolchengeres, amelyeket kizárólag négykerék-hajtással kínálnak majd. Ez utóbbiak közül a kisebbik a jól ismert 4,2 literes 300 lóerős motorral készül majd, míg a csúcsmodell, az S6 GT Biturbo ugyanennek a motornak a két turbófeltöltővel felszerelt 450 lóerős változatát kapja. Az autó külső megjelenéséről állítólag még nem döntöttek. Az egyik változat a képen is látható klasszikus Audi hűtőmaszk, a másik pedig a Projekt Rosemeyer típuson bemutatott ovális lyuk, amelyet néhányan a márka összes sportos típusán szívesen látnának.