Egy hajszálon múlt a Chrysler sorsa

2002.04.08. 16:03

 
   
   

Jürgen Schrempp, a DC vezérigazgatója elmondta, hogy 2000-ben majdnem eladták a Chryslert. A Der Spiegelben közölt riportban emellett azt is bevallja a DaimlerChrysler első embere, hogy a Daimler-Benz és a Chrysler 1998-as egyesülése mégis inkább felvásárlásnak tekinthető, mint "egyenlő felek fúziójának", ahogy korábban beállították. Ez utóbbi kérdés 2000-ben, a Chrysler fekete évében vált fontossá, amikor az amerikai cég mélyrepülése miatt a DC részvények árfolyama is leesett. A Chrysler néhány egykori nagy befektetője, többek közt az ismert milliárdos, Kirk Kerkorian azzal vádolták meg a Daimler-Benz egykori vezetőit, hogy megtévesztették őket, amikor felvásárlás helyett egyesülésről beszéltek. A per, amely a vitából kerekedett, nemrég a DC vereségével zárult, így Schrempp már őszintén beszélhet. Schrempp azt is elmondta, hogy a legrosszabb pillanatokban, amikor a Chrysler havonta százmilliókat veszített, komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy eladják Amerika harmadik legnagyobb autógyártóját, ám végül a cég átszervezése mellett döntöttek. A vezető emellett beszélt a Mitsubishivel kapcsolatos tervekről is: mint elmondta, hosszú távon az a céljuk, hogy többségi tulajdont szerezzenek a cégből, amely jelenleg 37 %-ban a DC tulajdona, ugyanakkor világossá tette, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a japán gyártó már újra nyereségesen működik.