Renault Mégane II kémfotók

2002.04.22. 16:53
 
   
   

A képek tanúsága szerint az új Mégane joggal tart számot a "furcsa" jelzőre. Ha hinni lehet a kémfotóknak, a hamarosan bemutatkozó modell kategóriája legmerészebb külsejű képviselője a Ford Focus óta, ami elsősorban az Avantime megoldásához hasonló csaknem függőleges, oldalirányban ívelt hátsó ablaknak, és a már-már szexisen domborodó hátsórésznek köszönhető. A megdöbbentő összhatást a nagyméretű hátsó lámpák és a felfele kunkorodó lökhárító fokozza. A megoldás azon felül, hogy látványos, kétségtelenül praktikus is: ezen túl a magasabb utasok is nyugodtan beülhetnek hátulra anélkül, hogy nagyon össze kellene görnyedniük, ami a jelenlegi Megane változatról nem mondható el. Az autó elölről már jóval kevésbé megdöbbentő, leginkább a Laguna II formavilágát juttatja a külső szemlélő eszébe.

 
   
   

Persze a képek nem hivatalosak, így az is lehet, hogy mégsem ilyen lesz az új Mégane, de a Renault vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy ez a típus lesz az egyik legmerészebb vállalkozásuk, hosszú évek óta, ami hitelesebbé teszi a fotókat. Az első gyári fotókra persze még jó fél évet várnunk kell, az új Megane ugyanis Októberben a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek.

Képek: AutoBild