Carlos Goshn lehet a Renault új elnöke?

2002.04.25. 12:54

 
   
   

Az autóipar legújabb csodagyerekét már a Renault-Nissan következő vezetőjeként emlegetik. Goshnt, aki 1999-ben került az akkor még csak küszködő, veszteséges Nissan élére, és alig több mint két év alatt nyereséges vállalkozássá tette a japán céget, a napokban választották be a Renault igazgatótanácsába. A gyakorta Lee Iacoccához hasonlított csúcsmenedzser egy nyilatkozatában maga adott tápot azoknak a pletykáknak, miszerint ő lehet a 2005-ben visszavonuló Louis Schweitzer utódja a Renault vezérigazgatói székében. Goshn elmondta, hogy ha valóban megkapja a megbízást, igazgatóként egy személyben kívánja vezetni a japán és a francia vállalatot, amihez hasonlóra nemigen akadt példa eddig. Persze mindez csak játék a betűkkel: Goshn elképzelései szerint a két cég napi ügyeit két rátermett ügyvezető igazgató venné kézbe, így ő elsősorban a stratégiai kérdésekkel foglalkozna. Hasonló felállás máshol is előfordul, igaz, ott az egyes tisztségeket máshogy nevezik. Persze mindez még a jövő, a Nissannál most a 2001-es pénzügyi év eredményeinek összegzésére koncentrálnak. A mérleget május 9-én teszik közzé. Goshn szerint célkitűzéseik nagy részét elérték, most már koncentrálhatnak az újabb változásokra, amelyek végső célja, hogy a cég elérje a 8 %-os nyereség-arányt. Ennek legfontosabb eszköze az új modellgeneráció bemutatása mellett a beszállítók árainak további 10-15 %-os csökkentése lehet, amelynek eredményeképpen a Renaulthoz hasonló árakon szerezhetik be az alkatrészeket.