Lincoln LS a négyszázasok klubjában?

2002.04.25. 15:16
 
   
   

A Corvette motoros Cadillac CTSi-re válaszul a Lincoln is kihozza saját izomautóját. A Fordtól kiszivárgott információk szerint a sportosabb LS-be egy új, legalább 400 lóerős V8-as motor kerülhet, amelyet a cég moduláris motorcsaládjából fejlesztenek ki. A megnövekedett teljesítményt úgy érik el, hogy a jelenlegi legerősebb, 4,6 literes V8-as hengerűrtartalmát 5 literre módosítják. Később ugyanez a motor valószínűleg több más Lincoln modellben is megjelenik majd, így találkozhatunk vele a Navigator és Aviator terepjárókban, sőt, az is lehet, hogy a Town Car limuzinban is. Az új motorral felszerelt modellek állítólag külön melléknevet is kapnak. A Lincoln dolgozói közt már pályázatot is kiírtak a névre, a lehetséges jelöltek közül eddig állítólag az Emerald Series, azaz Smaragd Sorozat elnevezés látszik biztos befutónak. A legerősebb Lincoln LS a jelenlegi tervek szerint 2004 első felében mutatkozik be, bár nem kizárt, hogy már a jövő év végén bemutatnak egy tanulmányautó változatot, hogy jó előre kifogják a szelet az LS-t tuningoló cégek vitorlájából.