30 éves a Renault 5

2002.05.22. 14:08

 
   
   

Egy máig élő legenda 30. születésnapját ünnepli az idén. Az 1972-ben bemutatott Renault kisautó az olajválság árnyékában jött a világra, egy olyan időszakban, amikor az autógyártás az egész világon mélyponton volt. A vidám külsejű Ötös hihetetlen sebességgel lopta be magát a vásárlók szívébe, és gyártása 12 éve alatt több mint 5,5 millió példány készült belőle, amelyek közül nem egy máig rója az utakat. Sikerét vonzó külseje mellett annak köszönhette, hogy praktikus, belül viszonylag tágas, kívül pedig kicsi és kis fogyasztású lévén ideális városi autónak bizonyult. A második széria, a szuper-ötös 1984-ben jelent meg, és folytatta elődje diadalútját annak ellenére is, hogy ekkoriban már sokkal több gyártó kínált hasonló kisautókat, mint '72-ben.

 
   
   

A második sorozatot 1991-ben váltotta fel a kor divatjának megfelelően átnevezett Clio, amely jelenleg szintén a második szériánál tart. Az R5-ből a második sorozatot is figyelembe véve több mint kilencmillió darab hagyta el a gyártósorokat. Az autónak számos változata létezett, említésre méltó például a Spanyolországban gyártott négyajtós Renault Siete (R7), amely a mai Thalia elődjének tekinthető, vagy a 160 lóerős középmotoros (!!) R5 Turbo, amellyel a versenypályákon is számos sikert aratott a gyár.