Készül a Honda CRX szellemi utódja

2002.06.04. 12:16

 
   
   

Belső források szerint a Honda Bulldog tanulmány tekinthető a legújabb kis sportgép előképének. Nagyon valószínű, hogy az új modellnél, amely a Jazz alapjául szolgáló Global Small Platformra épül majd, megtartják a Tokióban bemutatott tanulmányautó legfontosabb vonásait, azaz a meredek hátfalat és az agresszív előrenyúló motorházat. Ez a felépítés meglehetősen praktikussá teszi a rövid kiskocsit anélkül, hogy csorbítaná a sportos összképet. A hajtásról állítólag a takarékos i-DSI motorgeneráció helyett egy nagyteljesítményű V-TEC motor gondoskodik majd, a váltó pedig kézi vagy kézzel is kapcsolható automata lesz. A típus egyik érdekességének az újszerű üléselrendezés ígérkezik: a kiszivárgott információk szerint az autóban elöl három, hátul pedig két utasnak lesz hely. A bemutatóra legkorábban a 2003-as Tokyo Motor Shown kerülhet sor, az első szériapéldányok pedig valamikor 2004-ben érkeznek a japán piacra. Az egyelőre kérdéses, hogy a tüzes mininek lesz-e európai változata, bár a CRX korábbi sikerére tekintettel ez nagyon valószínű, mit ahogy az is, hogy a típus Európába legalább egy év késéssel érkezik majd.