Opel Astra régi alapokon?

2002.06.10. 15:25

 
   
   

A GM amerikai terveivel kapcsolatban derült ki, hogy az Opel egyelőre nem tér át az új Delta platformra. A hírek szerint a cég a jelenlegi Astra padlólemezét használja majd az utódmodellnél is, elsősorban az alacsonyabb költségek miatt. Az információ Lori Queentől származik, aki a múlt szeptemberben vette át a GM termékvonal-fejlesztésének irányítását. Queen a Chevrolet Cavalier/Pontiac Sunfire modell utódlásáról szólva említette meg a Delta padlólemez sorsát, amelyet korábban az új Astra alapjának szántak, és nemrég mutattak be a Saturn ION autókban. Queen elmondta, hogy a Cavalier/Sunfire vonal utódlását egyelőre a Delta padlólemezre tervezik, viszont Európában csak az Astra későbbi változataiban jelenhet meg, a 2004 tavaszán bemutatásra kerülő legközelebbi generáció viszont a jelenlegi modell átdolgozott alapjain nyugszik majd. Korábban már szóba került, hogy a Delta padlólemez helyett a Fiat Stilo platformját használnák az Opelnél, ezt a lehetőséget azonban hevesen cáfolta a GM európai részlege. A dolgok jelenlegi állása szerint a Delta platformot leghamarabb 2008-2010 körül láthatjuk európai gyártású autóban, akkor azonban akár több modellben is, egyesek szerint ugyanis az Astra mellett erre épülhet a Fiat Stilo utóda is.