30 éves az 5-ös BMW

2002.06.19. 10:45

 
   
   

Idén ősszel ünneplik a felső-középkategóriás BMW harmincadik születésnapját. Az első ötös 520 típusjellel, kétliteres négyhengeres 115 lóerős motorral jelent meg 1972-ben, szinte egy időben a BMW "négyhengeres" müncheni felhőkarcolójának elkészülte után. A típusból az első évben 12.895 darab kelt el, és hamar a kategória mércéjévé vált dinamikus menetteljesítményeivel és sportos vezetést is lehetővé tevő, ugyanakkor kényelmes menettulajdonságaival. Hamarosan megérkeztek az első hathengeres típusok is, és a motorpaletta kibővült a 90 lóerős 518-astól a 218 lovas M535i-ig. Az 1981-ben bemutatott második generációban már felbukkant a jellegzetes hathengeres BMW dízelmotor első változata és rövid életű kísérletként a csökkentett súrlódású "eta" benzinmotor is, amely elsősorban Amerikában szerzett új híveket a típusnak. A harmadik generációnál a hagyományos "cápa" formát a mai modellekre emlékeztető gömbölydedebb formavilág váltotta fel. Emellett nagyobb lett minden korábbi változatnál, méretében is felzárkózva a legnagyobb rivális, az E-osztályos Mercedes mellé. Ezt a sorozatot szerelték fel először a BMW első "sportos" jelzővel ellátott 143 lóerős dízelmotorjával és ebben az időszakban jelentek meg az első V8-as motorok is. A jelenlegi negyedik széria 1995 vége óta rója az utakat, folytatva elődei sikerszériáját, de már készül az ötödik generáció, amely még erősebb - állítólag akár 500 lóerős V10-es - motorokat, még több korszerű megoldást és még nagyobb kényelmet ígér. Az ötös BMW eddigi pályafutása során több mint négymillió példányban kelt el, és a típus minden sorozattal egyre népszerűbb lett: az első 5-ösből 10 év alatt valamivel kevesebb mint 700.000 példány talált gazdára, míg a jelenlegi típusból pályafutása nem egészen hét éve alatt több mint 1,3 millió készült.