Mazda Mondeo?

2000.07.28. 04:57

Ilyen nevű autókkal a jövőben sem lesz módunk találkozni, ám a Ford középkategóriás autóinak fejlesztéséből ezentúl a japán cég is kiveszi majd a részét. A két cég megállapodása értelmében a Mazda 626, a Ford Mondeo, és még több hasonló méretű modell azonos, közös tervek alapján készülő padlólemezre épül a jövőben. Igaz ugyan, hogy korábban is használták már ezeknél a modelleknél a platform-stratégiát, ám a mai modellek a Ford által fejlesztett Mondeo alvázra épülnek, amelyet a Mazda - főleg a japán szabványokkal inkább harmonizáló méreteket figyelembe véve - elkezdett tervezni egy saját, kisebb padlólemezt egyes újabb típusai számára. A két cég közös bejelentése arról szól, hogy az említett új, modern elvek szerint készülő alapot - saját igényeinek megfelelően módosítva - a Ford is használni fogja saját modelljeiben. Így könnyen meglehet, hogy valamelyik elkövetkezendő Mondeo utód is japán alapokat kap majd.