Herbert a CART-ba távozik

2000.07.28. 21:53

Nagyon valószínű, hogy Johnny Herbert, a Jaguar versenyzője az amerikai CART sorozatban folytatja pályafutását. A brit pilóta azt nyilatkozta, hogy már régóta kész volt a tengeren túlra szerződni, és a múlt heti Michigan 500-on tett látogatása, ahol több csapatfőnökkel is tárgyalt, csak megerősítette ebben a szándékában. Herbert még '89-ben kezdte Formula 1-es pályafutását, és az első futam óta - amit törött lábbal teljesített - eléggé szerencsétlenül sikerült csapatot választania. A legjobb éve az 1995-ös volt, amikor Michael Schumacher csapattársaként két győzelmet is szerzett. A 35 éves versenyző azzal indokolta döntését, hogy visszavonulása előtt szeretne kipróbálni valami mást is a Formula 1-en kívül. A Formula 1-es versenyzők Amerikába vándorlásának nagy hagyományai vannak, elég csak Nigel Mansell, Emerson Fittipaldi, vagy Alessandro Zanardi nevét megemlíteni. Érdekes, hogy az ellenkező irányban kevésbé működik a dolog, mindeddig egyedül Jacques Villeneuve-nek sikerült CART-os háttérrel a Formula 1-ben is sikereket elérni.