100 éves lenne Felix Wankel

2002.07.09. 14:54

 
   
   

A feltaláló születésnapja alkalmából kiállítást rendeznek Mannheimben (augusztus 1-13.), ahol a forgódugattyús motor eddigi pályafutását mutatják be. A kiállításon az első tervrajzoktól az autókba, hajókba és repülőkbe szánt példányokig a Wankel-motor számos felhasználását láthatják az érdeklődők. A Wankel-motor autókban először az NSU-nál jelent meg az 1960-as évek elején, de hamarosan más gyártók is kísérletezni kezdtek az ígéretes megoldással.

 
   
   

Készített ilyen rendszerű motort a Citroën, a Mercedes-Benz, a Mazda, sőt még a keletnémet Wartburg is. Aztán az NSU bukásával a Wankel-motor is csaknem feledésbe merült, egyedül a Mazda tartott ki mellette. A japánok aztán sikerre vitték a nagy fogyasztásúnak és alacsony élettartamúnak kikiáltott, de egyszerű és könnyű építésű motort: az RX-7 típus elsősorban Amerikában lett közkedvelt.

 
   
   

Még sportsikereket is elértek vele: 1991-ben a Mazda 787B megnyerte a Le Mansban rendezett 24 órás versenyt. Felix Wankel ezt már nem érhette meg: 1988-ban, 86 évesen elhunyt. A Wankel motor jövője biztosnak látszik a Mazdánál, hiszen a legújabb RX-8-as típusba is ilyen rendszerű motor kerül, amely a hírek szerint már szinte minden téren képes felvenni

 
   
   

a versenyt a hagyományos dugattyús motorokkal, ám úgy néz ki, hogy a megoldás elterjedésére még várni kell néhány évtizedet. Talán majd 100 év múlva...