Továbbra is szárnyal a BMW Csoport

2002.08.02. 11:38

 
   
   

Az év első hat hónapjában összesen 543,742 autót értékesített a BMW Csoport, mintegy 18,2 %-kal többet, mint az előző év első felében. A BMW autók eladásai 4,7 %-kal nőttek, tehát a növekedés nagyrészt a csoporthoz tartozó új Mininek köszönhető, amit 2001 júliusában dobott piacra a cég. Az értékesítési darabszámok növekedése mellett a BMW-nek sikerült növelnie piaci részesedését is, amely világszerte az egész iparágban 2 százalékról 2,1 százalékra nőtt.
BMW motorkerékpárból 58,432-t vásároltak világszerte 2002 első felében, 4,5 százalékkal többet, mint tavaly.
"Úgy számítunk, hogy a növekedés az egész év során folytatódik a BMW legnagyobb piacain. A cég történetében először több mint 1 millió BMW és Mini autót fogunk legyártani és eladni. A darabszám tekintetében így jóval a piaci átlag felett teljesítünk" nyilatkozta Dr. Helmut Panke, aki március óta a BMW Csoport igazgatótanácsának elnöke.
A BMW eladások nagy részét a 3-as sorozat adja, ebből az első félévben 299,561 darab fogyott, 8,1 százalékkal több, mint tavaly. Ez a nagymértékű növekedés a modellsorozat tavaly őszi felfrissítésének, és az új, modern négyhengeres motorcsaládnak köszönhető. Érdekes módon a legkisebb modell mellett a két legexkluzívabb modell, az X5-ös szabadidő-terepjáró és a 7-es luxuslimuzin érte el a legnagyobb növekedést. Az előbbiből 49,338 darabot adtak el (+35,8%!), az utóbbiból pedig 23,766-ot, ami 14 %-kal több, mint a tervezett.
A csoport legkisebb autójából, a Miniből 62,412 darab fogyott. Emiatt az első évben 100,000 autót készítő gyár kapacitását 20 %-kal, évi 120,000 példány legyártására kellett növelni. A 3 típus megoszlása az eladás alapján: MINI One 32 %, MINI Cooper 62%, MINI Cooper S (6%).

Magyarországon a nemzetközi átlaggal csaknem megegyező mértékben növekedtek a BMW eladásai 2002 első felében. Az előző évi hasonló adathoz viszonyítva 16,6 %-kal több BMW autót értékesítettek itthon.
A BMW motorkerékpárok keresettsége pedig újabb rekordot döntött: az első hat hónap alatt 151 darab fogyott, 24,8%-kal több mint 2001 első felében. A 2000-es évben a 12 hónap alatt összesen adtak el 124 db BMW motorkerékpárt hazánkban.